Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Válságkezelés Bajnai-módra?

A Bajnai-kormány nem tesz semmit az építőipar megmentéséért, pedig ország szerte sorra számolják fel a cégeket, és a lánctartozások is szedik áldozataikat. Szatmáry Kristóf interpellációja.


Dátum: 2009-04-20 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:12:42.670996, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Válságkezelés Bajnai-módra? (Szatmáry Kristóf)

A korábbi évek elhibázott gazdaságpolitikája, és a tavaly októberben begyürüzött pénzügyi és gazdasági válság legnagyobb hazai vesztese az építőipar - fogalmazott interpellációjában Szatmáry Kristóf. Ez az ágazat valamikor a magyar gazdaság zászlóshajója volt, több százezer embernek adott megélhetést, jelentősen hozzájárulva a nemzeti össztermékhez - emlékeztetett a politikus, majd hozzátette: az ágazat kibocsátása mégis kevesebb, mint a felére csökkent az utóbbi három évben. Az elmúlt hat hónapban drasztikusan, havonta 5-10 százalékkal zsugorodott az ágazat, és ma még nem tudhatjuk, hol van a vége a zsugorodásnak.

A képviselő elmondta: a kormányzati cselekvés hiányában az érintettek már tavaly decemberben az Országgyűlés Gazdasági Bizottságához fordultak. A bizottság elfogadott egy szakmailag egyeztetett válságkezelő csomagot, melynek anyagában szerepel közel harminc olyan pont, amiben az érintettek azonnali cselekvést kértek.

Azóta eltelt 2 hónap és az ön felügyelete alatt semmi nem valósult meg. Gazdasági miniszterként a miniszterelnök úr szinte semmit nem tudott felmutatni, ami az építőipar megsegítését célozta volna. Jogszabályok nem születtek, konkrét határozatok nincsenek. Hacsak azt nem vesszük intézkedésnek, hogy el akarják venni a lakásépítési támogatásokat, és az Áfát is emelni akarják az ígért csökkentés helyett - foglalta össze a fideszes politikus.

Eközben a lánctartozások sorra szedik áldozataikat, a finanszírozás továbbra sem megoldott, cégek sora bukik be. Mai adatok szerint az első negyedévben 15 százalékkal nőtt a felszámolások száma az ágazatban. A cégek küldik el az alkalmazottakat, a beígért nagyberuházások nagy része áll - mutatott rá Szatmáry Kristóf.

Több cégtől kaptunk olyan észrevételeket is, hogy az építőiparban nem a munkahelymegtartás a cél, hanem a különböző hatósági eljárásokba csomagolt pénzbeszedés. Ez lenne a Bajnai-féle átgondolt és Magyarország érdekét számításba vevő válságkezelés?!

A politikus megjegyezte: a parlament persze eközben a maga ügyrendjében tárgyalja a bizottsági határozati javaslatot. Éppen ma lesz ennek a részletes vitája. Csakhogy az konkrét intézkedések nélkül nem segít az építőiparon. A szakmai érdekképviselők vezetői a vitában elmondták: hogyha nem kerül konkrét megoldási javaslat a parlament elé április elejéig, akkor hatalmas probléma lesz az építőiparban. Akkor Baráth Etele képviselőtársunk azt mondta, hogy a március 23-i hét végére "az azonnali intézkedések között szereplő nagyon sok kérdésre vonatkozóan kormány-előterjesztést fog készíteni". Most április közepe van.

Mikor láthatjuk, olvashatjuk a konkrét intézkedési terveket? Mi a garancia arra, hogy ha Bajnai miniszterelnök úr gazdasági miniszterként nem volt képes kezelni ezt a problémát, akkor miniszterelnökként erre képes lesz? - tette fel kérdéseit Szatmáry Kristóf.

Hónig Péter miniszter interpellációra adott válaszában kijelentette: a kormány több intézkedéscsomagot alkotott meg konkrét lépésekkel, melyek a gazdaság egészét kívánják javítani. Az építőipari lánctartozás visszaszorítása és megelőzése érdekében konkrét jogszabálycsomag született.

A Fidesz képviselője viszontválaszában felhívta a figyelmet: a Bajnai-kormány semmi újat nem tett az építőipar megsegítéséért. Hónig Péter ugyanazokat a kliséket ismételte, amelyeket már hónapok óta hallhatunk. A most bejelentett intézkedéscsomag pedig az utolsó szög az építőipar koporsóján - tette hozzá. A miniszter válaszát nem fogadta el.

A kormányt támogató többség a szavazással elfogadta Hónig Péter válaszát.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2443, 'source_type': 'media', 'source_id': 2867, 'target_type': 'article', 'target_id': 89309, 'relation_type': 'describes'}