Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mikor lesz autópálya a 4-es főútból?

Az egyszámjegyű főútvonalak közül a 4-es a leghosszabb, a legforgalmasabb, és a baleseti statisztikák szerint a legveszélyesebb.


Dátum: 2009-04-20 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132335
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:12:43.351726, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Mikor lesz autópálya a 4-es főútból? (Szalay Ferenc)

Az MSZP-SZDSZ kormány többször megígérte, hogy a 4-es főutat gyorsforgalmi úttá fejlesztik. A négysávosítás Szolnoktól Budapest felé három szakaszon már megtörtént, de ez a több mint 400 km-es útszakasz esetében kevés - jegyezte meg Szalay Ferenc interpellációjában. Hozzátette: a legutóbbi hírek arról szólnak, hogy az Abony-Fegyvernek közötti szakaszt 2017-re építenék meg, holott a korábbi ígéretek 2006-ról, 2009-ről szóltak. A megye országgyűlési képviselői, polgármesterei párthovatartozástól függetlenül közösen írtak egy levelet Gyurcsány Ferencnek a beruházás felgyorsítását kérve, hogy az említett fejlesztések 2012-ig készüljenek el. A minisztérium válaszlevelében 2015-ös időpontot ígért.

Az egyszámjegyű főútvonalak közül a 4-es a leghosszabb, a legforgalmasabb, és a baleseti statisztikák szerint a legveszélyesebb, főleg az abonyi elkerülő szakasza. Ukrajna, Románia, Bulgária irányából is hatalmas kamionforgalom zúdul az útra. Ráadásul ha egy térségnek nincs autópályája, gyorsforgalmi útja, akkor gazdaságfejlesztési lehetőségektől is eleshet - sorolta Szolnok polgármestere.

Szalay Ferenc szerint az M4/M8-as utópálya Szolnokot északról elkerülő szakasz építését fel kellene gyorsítani a Fegyvernekig tartó résszel, a Tiszán Tiszapüspökinél átívelő híddal.

A fideszes képviselő arra is felhívta a figyelmet, ha a térség nem kap még egy hidat, akkor Szolnok közlekedése ellehetetlenül.

Szalay Ferenc azt kérdezte a kormánytól, hogy támogatják-e azt, hogy a fejlesztések 2012-ig megvalósuljanak.

Hónig Péter válaszát azzal kezdte, hogy miután hétfőn vette át a megbízólevelét, csupán helyzetjelentést tud adni arról, hogy korábban mit tett a minisztérium. A miniszter válaszában beszámolt a 4-es főút pest megyei szakaszán folyó beruházásokról, és elmondta azt is, hogy gyorsforgalmi út jász-nagykun-szolnok megyei szakaszán az előkészítési munkálatok a környezetvédelmi hatásvizsgálatok hatósági eljárási fázisában tartanak. Így az Abony-Fegyvernek közötti szakasz elkészülése legkorábban 2015-re várható, a Nemzeti Infrastruktúra Zrt.-nél 2017-re teszik a befejezést - mondta el a közlekedési-, hírközlési és energiaügyi miniszter.

Szalay Ferenc viszontválaszában felhívta a figyelmet arra, hogy az abonyi elkerülőről, a Szolnokot északról elkerülő autópályáról, a tiszapüspöki hídról és a 2017-es időpontról nem kapott konkrét választ, így nem fogadta el a miniszter válaszát. A parlament többsége viszont megszavazta a miniszteri választ.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4570, 'source_type': 'media', 'source_id': 2870, 'target_type': 'article', 'target_id': 89310, 'relation_type': 'describes'}