Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Néppárt nemet mond az uniós zárszámadás egy részére

Az Európai Néppárt nem fogadja el a 2007-es uniós zárszámadás egy részét - mondta Szájer József fideszes EP-képviselő, a Néppárt frakcióvezető-helyettese az MTI-nek hétfőn Budapesten.


Dátum: 2009-04-20 23:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:12:52.027356, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szájer József azt mondta, hogy főként intézményi okokból szavaznak majd a zárszámadás ellen, mert a Tanács, vagyis a kormányok nem egyeztetnek az Európai Parlamenttel.

Példaként említette, hogy Magyarországon látványos esetek utalnak az uniós pénzekkel való visszaélésre, ilyen a Zuschlag-ügy is. Szerinte ez rontja Magyarország esélyeit a további uniós források megszerzésére, és egyben érv a gazdag befizető országoknak a támogatások csökkentésére.

A zárszámadásról szóló szavazás kedden lesz Strasbourgban.

Kapcsolódó elemek