Fidesz-MSZP: 70-18
Gyurcsány Ferenc lemondása és a Bajnai-kormány megalakulása nyomán nőtt a két nagy párt támogatottsága közötti különbség. A Fideszre a választók 70 százaléka, míg az MSZP-re csak 18 százalék szavazna. A válaszadók hattizede előrehozott választásokat akar, és 42 százalékuk szerint Bajnai Gordon alkalmatlan az ország vezetésére - derült ki a Századvég és a Forsense felméréséből.
Dátum: 2009-04-21 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:13:07.415937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fidesz-MSZP: 30-11
Az általánosan rossz közhangulat ellenére áprilisban 59 százalék volt a választói hajlandóság. A Fidesz támogatottsága az összes megkérdezett körében 30 százalék (+2 százalékpont), az MSZP-é pedig változatlanul 11 százalék. A két kisebb parlamenti párt, az MDF és az SZDSZ támogatottsága egyaránt 1 százalék. A Jobbik szavazóinak aránya jelenleg 3 százalék a teljes lakosság körében, a többi parlamenten kívüli kispárt együttes támogatottsága 1 százalékos.
Fidesz-MSZP: 70-18
A biztos szavazó pártválasztók 70 százaléka szavazna a Fideszre és 18 százaléka az MSZP-re. A két kisebbik parlamenti párt, az SZDSZ és az MDF 2 illetve 1 százalékos támogatottsággal bír a biztos szavazó pártválasztók körében, ugyanakkor a Jobbik - méréseink során először - elérte a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.
A kormány rosszul végezte munkáját
Továbbra is igen negatív a Gyurcsány-kormány teljesítményének utólagos megítélése. Az összes megkérdezett 73 százaléka negatív értékelést, 23 százaléka pozitív értékelést adott a leköszönő kabinetről. A politikával kapcsolatos általános elégedetlenséget jelzi, hogy a megkérdezettek közel fele (47%) mind a kormánnyal, mind az ellenzékkel elégedetlen.
Bajnai Gordon megítélése
A Bajnai-kormány felállása után sem változott érdemben a közhangulat. A válaszadók közel hattizede továbbra is az előrehozott választások mellett áll. A válaszadók 28 százaléka tartja alkalmasnak Bajnai Gordont miniszterelnöknek, 42 százalékuk szerint alkalmatlan erre a posztra. Figyelemreméltó, hogy az MSZP szavazói továbbra is inkább Gyurcsány Ferencben bíznak (44 százalék), mint Bajnai Gordonban (27 százalék).