Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vajdasági incidensekről számolt be Becsey Zsolt

Folytatódik az erőszak, a megfélemlítés és a megalázás a Vajdaságban élő kisebbségek, elsősorban a magyarok ellen - hangoztatta az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, napirend előtt kedden elmondott felszólalásában Becsey Zsolt (Fidesz).


Dátum: 2009-04-22 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:13:16.329155, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Év eleje óta összesen 15 morális és öt fizikai támadás történt, kettő súlyos - emelte ki, hozzátéve azt is, hogy a rendőrség iránti bizalom is gyenge.

A képviselő szerint az igazságszolgáltatás elégtelen működését és "elnéző magatartását" jelzi, hogy "máig nem született olyan büntetés, amelyben ilyen etnikai támadás esetén végrehajtás is sorra került volna".

Meddig tűrheti az Európai Unió, hogy európai nyelvet beszélő őshonos lakosokat fizikailag és lelkileg terrorizálnak? Potenciális tagállamban, a XXI. század elején hol van a minimális presztízsünk? - kérdezte képviselőtársaitól Becsey, utalva arra, hogy az EP néhány évvel ezelőtt két határozatot fogadott el a témában, és tényfeltáró delegációt is küldött a Vajdaságba.

Kapcsolódó elemek