Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tárgyalás nélkül söpörték le a Fidesz javaslatait

A meglévő forrásokat nem segélyezésre, hanem munkahelyteremtésre és a munkahelyek megtartására kellene költeni - jelentette ki Czomba Sándor szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-04-22 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:13:18.853542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Tárgyalás nélkül söpörték le a Fidesz javaslatait (Czomba Sándor)

A képviselő tájékoztatott arról, hogy mik lettek volna a módosítás leglényegesebb elemei:

- segéllyel ne lehessen annyit keresni, mint munkával. Jelenleg ugyanis annyi segélyt is kaphatnak az arra jogosultak, amennyi a 8 órás minimálbér. A törvénymódosítás szerint a segély nagysága a jövőben nem haladhatná meg a 6 órás minimálbért.

- csak az egészségkárosultak lehessenek szociális segélyezettek, az új rendszer szerinti 55 év felettiek, és a 14 éven aluli gyermeket nevelők ne tartozhassanak ide.

- az ápolási díj módosítása: ez egy fontos új elem lett volna, ugyanis jelenleg az idős, beteg emberek gondozói közül csak azok jogosultak a gondozási díj igénylésére, akik a gondozottak hozzátartozói. A probléma ezzel az, hogy sokszor nem is él a településen a gondozandó ember hozzátartozója, vagy nem vállalja a gondozást. Ezért a Fidesz azt javasolta, hogy terjesszék ki a kört a településen élő minden természetes személyre, valamint szorgalmazták egy szakbizottság felállítását is, melynek feladata lenne, hogy megvizsgáljon minden gondozásra jelentkezőt, alkalmas-e a feladatra. Jelenleg ugyanis semmiféle előzetes vizsgálat nincs.

- ha valaki a tanköteles korú gyermekét nem járatja iskolába, vagy a saját portáját nem hajlandó rendben tartani, az ne kaphasson segélyt.

- a mikró- és kisvállalkozások támogatása: ha egy vállalkozó felvesz egy szociális segélyen lévő álláskeresőt, akkor maximum két évig 10 százalékos kedvezményt kaphasson három már meglévő munkása után a mindenkori járulékokból. Ez azért lett volna nagyon fontos javaslat, mert egyrészt alkalmas lett volna a meglévő munkahelyek megtartására, s új munkahelyek teremtésére is.

A jelenlegi 200 ezer szociális támogatásban részesülő közül több mint 160 ezernek kellene az önkormányzatnak munkát biztosítania - jelentette ki Czomba Sándor, hozzáfűzve: azonban ez hatalmas terhet ró az önkormányzatokra, hiszen a kormány plusz feladatot adott nekik, forrást viszont nem rendelt a feladat elvégzéséhez. A vállalkozások támogatása azért lett volna nagyon jelentős - mutatott rá a fideszes honatya -, mert terhet vettek volna le a vállalkozások az önkormányzatok válláról, és ténylegesen vissza tudnák volna vezetni a korábban támogatáson lévőket a munka világába. Ennek ellenére az esélyét sem adta meg a bizottság annak, hogy a javaslatok a parlament elé kerülhessenek - jegyezte meg.

A forrásokat nem segélyezésre, hanem munkahelyteremtésre, és a munkahelyek megtartására kellene költeni - szögezte le Czomba Sándor.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2391, 'source_type': 'media', 'source_id': 2890, 'target_type': 'article', 'target_id': 89364, 'relation_type': 'describes'}