Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Évtizedek múlva zárulhat be az ózonlyuk

Az utóbbi kilenc évben nem növekedett az ózonrétegen az Antarktisz fölött tátongó lyuk, de további évtizedekbe telhet, amíg rendbe jön és bezárul.


Dátum: 2009-04-22 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132455
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:13:22.196388, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erről a következtetésről számolt be a világ minden tájáról összegyűlt tudósoknak az Európai Unió éves földtudományi kongresszusán Bécsben David J. Hofmann, az amerikai Nemzeti Éghajlati Adatközpont éghajlatkutatója, akinek véleménye szerint az ózonlyuk leghamarabb 2065-re zárulhat újra össze.

A stabilizáció ellenére a Déli-sark fölött még nem tapasztalhatók a helyreállítódás jelei, bár a kutató szerint, ha a jelenlegi tendencia folytatódik, 2030-tól elindulhat az összezáródási folyamat. A földszondákkal végzett próbák legalább is ezt mutatják. A beteg nem lesz betegebb - tette hozzá a kutató.

A tudós jó hírként értékeli, hogy a dolgok nem fordulnak rosszabbra, abban azonban nem biztos, hogy a légkör olyan lesz-e, mint volt az ózonlyuk keletkezése előtt. Azt kizárta, hogy a pajzson keletkezett lyuknak bármilyen hatása lenne az éghajlati változásra.

A gázkibocsátásnak az ózonrétegre gyakorolt romboló következményei 2000-re érték el csúcspontjukat, azóta ezeknek az anyagoknak a koncentrációja fokozatosan - évente egy százalékkal - csökken a légkörben.

Kapcsolódó elemek