Túl sokan vagyunk
Túl sok ember él a Földön már most is - jelentette ki az Egyesült Államok korábbi és mostani kormányának egyik befolyásos tudósa. Nina Fedoroff szerint a megoldás csak az lehet, hogyha az emberek visszafogják szükségleteiket és a születési ráta is mérséklődik.
Dátum: 2009-04-22 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:13:22.538652, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Feltételezések szerint 2040-re 9 milliárd ember él a Földön. Jelenleg 6.8 milliárdan vagyunk.
Nina Fedoroff 2007 óta dolgozik az amerikai kormánynak. Két évet a korábbi külügyminiszter Condoleeza Rice vezetése alatt most pedig Hillary Clinton a főnöke. Szerinte el kell érni, hogy a növekedési ráta valahogyan mérséklődjön, hiszen mindenki látja, hogy a bolygó már nem nagyon bír el több embert. A tudós úgy vélekedik, hogy a mostaninál sokkal nagyobb odafigyelést érdemel a természet és a víz.
A szakértő szerint ebben a helyzetben szükség van jobb, odafigyelőbb mezőgazdaságra, amely szerinte magában foglalja a genetikailag módosított élelmiszerek előállítását is. Úgy véli, hogy most ugyanaz a helyzet az élelmiszerrel, mint a 19. században a gyógyszer előállítással: újdonságok és újítások kellenek.
A tudós, aki 2004-ben könyvet írt a génmanipulált élelmiszerekről úgy vélekedik, hogy a génmódosítást ellenzők egy más "biogén" időben élnek. A másik kérdés szerinte, hogy akárcsak más országoknak, az Egyesült Államoknak is meg kell tennie mindent a széndioxid kibocsátás mérsékléséért. "Ezekben a kérdésekben is új szemlélet érződik Amerikában. Még a mostaninál is reálisabban kell nézni a tényeket" - állítja. Fedoroff reméli, hogy ennek jegyében érezhető is lesz a szemléletváltozás.