Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogadta az EP az uniós energiapiac további nyitását

Elfogadta az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén azt a jogszabálycsomagot, amelynek köszönhetően további liberalizálással fokozódhat a verseny az európai uniós energiapiacon.


Dátum: 2009-04-22 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:13:28.505403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új szabályozás egyik eredménye a várakozások szerint az lesz, hogy a lakosság számára csökken az áram- és a gázszolgáltatás díja.

A Strasbourgban jóváhagyott szabályokat még az EU-tagországok szakminiszteri tanácsának is véglegesítenie kell, de ennek várhatóan nem lesz akadálya, miután a most elfogadott csomag az uniós intézmények közös kompromisszuma volt.

A tagállamok között született elsődleges megállapodást követően az intézményközi egyeztető tárgyalásokon az Európai Parlament még kísérleteket tett arra, hogy a jogszabályban teljes tulajdonosi szétválasztásra kényszerítsék az energetikai óriásvállalatokat. Végül erről lemondott, de cserében elérte a fogyasztóvédelmi intézkedések kiterjesztését.

A jövőben így a fogyasztók az eddigieknél könnyebben össze tudják hasonlítani a szolgáltatók árait, díjmentesen áttérhetnek olcsóbb változatra, emellett a legszegényebb fogyasztóknak nem kell tartaniuk attól, hogy az előzetes kalkuláción alapuló átalányfizetés terhei elviselhetetlenek legyenek.

Ami a szétválasztást illeti, a cégeknek tulajdonjogilag nem kell feltétlenül elválasztani a termelési és elosztási tevékenységet, de az elosztórendszerek független működését az egyben tartott vállalatoknál is egy külön felügyelőhatóság ellenőrzi majd. Korlátozottabb lesz a nagy cégek joga arra is, hogy külföldön gáz- vagy áramhálózatokat vásároljanak fel.

A jogszabályban külön záradék védi az uniós országokat attól, hogy EU-n kívüli vevők a tagállamok jóváhagyása nélkül vásároljanak fel elosztóhálózatokat.

A szerdai szavazáson jókora többséggel fogadták el a javaslatot: a gázpiaci liberalizációra közel 600-an szavaztak igennel, és csak 45-en nemmel, míg az árampiac újabb nyitását 588-an támogatták 80 ellenében.

Kapcsolódó elemek