Megsértették az EU-csatlakozási szerződést
Megsértette a kormány és Európai Unió Magyarország uniós csatlakozási szerződését azzal, hogy a gazdasági válságkezeléssel indokolt makrogazdasági hitelkeretről szóló legújabb, márciusi megállapodásukban csökkentették a mezőgazdasági közvetlen támogatások nemzeti kiegészítését - állította szerdán Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő.
Dátum: 2009-04-23 00:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:13:34.414980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Strasbourgban kiadott - az MTI brüsszeli irodájához is eljuttatott - közleménye szerint Becsey az EP plenáris ülésén felszólalva úgy vélte: a kiegészítés "semmiképpen sem szociális kategória, amelyben a hivatalos álláspont szerint megszorításokat lehetne végrehajtani". A mezőgazdasági közvetlen támogatások nemzeti kiegészítése (angol szakszóval top-up) "az amúgy is meglévő nagy versenyhátrányunk enyhítését szolgáló, a csatlakozási szerződésünkben kitárgyalt jog, eszköz és egyezményes feltétel" - tette hozzá.
Becsey szerint "az is elfogadhatatlan, hogy a magyar kormánnyal kötött szerződés értelmében az európai demográfiai folyamatokra, mint súlyos kihívásra fittyet hányva a gyermekgondozási díjak radikális csökkentését is előírja a válságkezelőnek minősített márciusi megállapodás".