Milliókból kampányolnak Csepelen, egy tenyérnyi helyen
MSZP-s jelölt a buszokon, a buszmegállókban, a villanykarókon, a postaládákban, a parkban, de mivel kevesebb a karó mint a plakát, még az élő fákon is. Hetek óta ez a látvány fogadja azokat, akik a csepeli hármas számú önkormányzati körzetben laknak.
Dátum: 2009-04-23 07:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:13:37.330575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pénteken éri el csúcspontját a kampány ott, ahol a brutális csepeli kettős gyilkosság miatt vált szükségessé az időközi önkormányzati választás. A gyilkosság körülményei, a hazugságok és a megszorítások miatt kiábrándult vagy búskomor MSZP-s szavazókat fél napos szuperbulin próbálják felrázni és szavazásra bírni a párt aktivistái. A meggyőzéshez szükséges oldott hangulatot olcsó sörrel és halászlével körített Pa-Dö-Dő koncert hivatott szolgálni.
A pénzszórás megindíthatta "a nép" fantáziáját is, többen ugyanis határozottan tudni vélik, hogy a kampánybuli szervezői Dömsödnél rakétákkal akarják szétlövetni az esetleges esőfelhőket - nehogy bármi is megzavarja a jó hangulatot és a legfontosabbat, az aktivisták térítő munkáját. Ilyen "felhő-lövetés" egyébként utoljára a brezsnyevi Szovjetunióban volt - de úgy látszik, még sokan emlékeznek rá.
A csepel.info cikke itt olvasható.