Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EP jogszolgálata vizsgálja a Benes-dekrétumokat

Az Európai Parlament jogszolgálatát hivatalosan megbízták azzal, hogy vizsgálja meg a Benes-dekrétumokat.


Dátum: 2002-03-06 19:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=653
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:02.081081, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vizsgálatot Elmar Brok (CDU), az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke kezdeményezte, akinek irodája szerda délután közölte: az ezzel kapcsolatos központi kérdés a dekrétumok hatása és joghatálya, valamint az európai uniós joggal való összeegyeztethetősége.

A véleményezés elvégzéséhez nem szabtak időhatárt, feltételezik azonban, hogy április végéig elkészül, vagyis még az Európai Parlament májusi ülése előtt, amelyen nagy vitát folytatnak az Európai Unió bővítéséről. A munkába nem tervezik külső szakértők bevonását.

Kapcsolódó elemek