Straw: nincsenek tervek Szíria ellen
A brit külügyminiszter hétfőn cáfolta, hogy Szíria lenne a következő ország, amely ellen a szövetségesek katonai akciót terveznek.
Dátum: 2003-04-14 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9318
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:45.817392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jack Straw, aki a Perzsa-öböl menti arab országokban tesz körutat a hét elején, a londoni rádiónak elmondta: a brit kormány nem tud olyan tervekről, amelyek Szíria elleni fegyveres fellépésről szólnak.
Colin Powell, amerikai külügyminiszter éppen egy nappal a BBC-nek azt mondta: Szíria "jó ideje aggodalmak forrása" Washingtonban. Powell óvta Szíriát a megdöntött bagdadi rezsim vezetőinek befogadásától.
George Bush amerikai elnök ennél is tovább ment: kijelentette, hogy az amerikai kormány szerint Szíriában vegyi fegyverek vannak. Ez volt a fő érv az Irak elleni fegyveres beavatkozás mellett is.
A brit külügyminiszter nem volt hajlandó érdemben válaszolni arra a kérdésre, hogy a brit kormány kész lesz-e nemet mondani, ha az Egyesült Államok a Szíriával - és Iránnal - szembeni kemény fellépés mellett dönt. Azt mondta: Szíriával vannak tisztázandó kérdések, de a tisztázás legjobb módja a párbeszéd és az együttműködés.
Straw szerint Nagy-Britanniának jól fejlődő diplomáciai kapcsolatai vannak Iránnal, amely maga is súlyosan megszenvedte Irak térségbeli uralmi törekvéseit. London hálás azért a támogatásért és együttműködésért, amelyet Irán mutatott a mostani konfliktus során - tette hozzá.
A katonai konfliktusról a brit külügyminiszter elmondta: sokkal hamarabb véget ért, mint a szövetségesek várták, mert a Huszein-rezsim ellenállása jóval gyengébbnek bizonyult a korábban feltételezettnél. A héten megkezdődik a rend helyreállítása Bagdadban és más városokban, és megkezdődik a Huszein-rendszer maradványainak eltakarítása, valamint az új kormányzati rendszer kialakítása is - mondta Jack Straw a londoni rádiónak adott hétfői nyilatkozatában.
MTI - fidesz.hu