Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fejlesztések Nógrád és Besztercebánya térségében

Összesen 3,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg Nógrád és a szlovákiai Besztercebánya megyében a magyar-szlovák határon átnyúló operatív program nyertes pályázatainak köszönhetően - mondta a Nógrád megyei önkormányzat elnöke csütörtökön Salgótarjánban.


Dátum: 2009-04-23 10:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132522
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:13:43.474756, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Becsó Zsolt (Fidesz) sajtótájékoztatóján közölte: a pályázat 23 támogatott projektje közül 14 közvetlenül érinti a két megyét, és hét olyan program is van, amelyeknél a pályázó nem Nógrád megyei szervezet, de nógrádi fejlesztéseket is érintenek.

Az elnök tájékoztatása szerint a megvalósuló fejlesztések között lesz a balassagyarmati vállalkozásfejlesztési inkubátorház és a nagykeresztúri gyümölcsfejlesztő és marketingközpont kiépítése. Kiemelte a Palóc út közös tematikus projektjét, benne a szlovák-magyar közös turisztikai marketinget, az idegenforgalmi termékek propagálását kiadványokban, rendezvényeken, információs portálon. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, ezt a pályázatot az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács nem támogatta. A határon átnyúló operatív programon Nógrád megye azért érhetett el átütő sikert, mert itt nem érvényesülhettek politikai szempontok - tette hozzá.

Kiemelt támogatást kapott a pályázaton az együttműködés a határ menti oktatásban a losonci és egy salgótarjáni középiskola között, valamint az idén Fülekre és Pásztóra épülő Nógrádi Nemzetközi Folklórfesztivál. A nyertes pályázatok között van a történészkonferencia, 150 kilométernyi kerékpárút építése Hollókő és Murány között, a két Ipoly-híd kivitelezése, valamint az Ipoly-völgyi vasút rekonstrukciójának megvalósíthatósági tanulmányterve. Támogatja a program a kis- és középvállalkozók együttműködését, a romaprogramot, az Ipoly folyó vizes élőhelyeinek felmérését, tanösvények kialakítását és online madáradatbázis kialakítását is.

Kapcsolódó elemek