Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz feloszlatná a Heves Megyei Közgyűlést

A Heves Megyei Közgyűlés önfeloszlatását kezdeményezi a testület Fidesz-Polgári Frakciója az egri kórház körüli viharok miatt - nyilatkozta Sass Barna Attila megyei aljegyző a Független Hírügynökségnek.


Dátum: 2009-04-23 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:13:51.367133, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megyei közgyűlés pénteki ülésén két sürgős napirendi témát javasol a jobboldali képviselőcsoport. Az egyik a HospInvest Zrt. közötti kórházi vagyonkezelői-működtetői szerződés felbontása. A másik a megyegyűlés feloszlatására vonatkozó indítvány.

A polgári frakció beadványa szerint a HospInvest csődje mélyítette a kórházi krízishelyzetet. A Fidesz úgy véli: az MSZP-vel szemben teljes a bizalomvesztés a megyében. A kórházi dolgozók végkielégítését az állam nem akarja, a HospInvest pedig nem tudja kifizetni. Ez okozza Heves megye költségvetésének megrendülését. Beadványukban azt írják, konkrét cselekvési tervük van a probléma megoldására, és a lakosság többségének bizalmát is élvezik.

Az indítvány elfogadásához 21 fős többségre lenne szükség, név szerinti szavazással - mondta el az aljegyző. Ha a testület az önfeloszlatás mellett dönt, három hónapon belül meg kell tartani az időközi választást.

Kapcsolódó elemek