Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz a rendőrség intézkedéseit vizsgálná

A Budai Várban tartott neonáci rendezvény kapcsán a rendészeti miniszter felelősségének, valamint a rendőri intézkedések jogszerűségének feltárására hozna létre vizsgálóbizottságot a Fidesz.


Dátum: 2009-04-23 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:13:52.056513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki párt csütörtökön nyújtotta be az Országgyűlésnek a vizsgálóbizottságot kezdeményező határozati javaslatát. Eszerint a testület "a 2009. április 18-án, a Budai Várban megtartott neonáci rendezvénnyel kapcsolatos rendőri intézkedések szakszerűségét és jogszerűségét vizsgáló bizottság" nevet viselné.

A bizottság azt vizsgálná, hogy miért nem oszlatta fel a rendőrség a neonáci rendezvényt a gyülekezési törvény alapján, illetve hogy a feloszlatás elmulasztása egyedi eset, vagy állandó gyakorlat-e a hasonló rendezvények esetén. A testület feladata lenne feltárni azt is, hogy Draskovics Tibor igazságügyi- és rendészeti miniszter felelős-e azért, hogy a rendőrség rendszeresen elmulasztja a szombati neonáci rendezvényhez hasonló megmozdulások feloszlatását.

A Fidesz nyolc tagú, ellenzéki vezetésű vizsgálóbizottságot javasol, amely a munkájának végén jelentést készít, és javaslatot tesz az esetlegesen szükséges intézkedésekre.

A javaslatot jegyző Répássy Róbert frakcióvezető-helyettes indoklásában azt írta, hogy a történtek alapos kivizsgálása, az esetleges felelősök megnevezése és a hasonló neonáci rendezvények elleni jövőbeni jogszerű fellépés érdekében szükséges a vizsgálóbizottság felállítása.

A fideszes politikus szerint egy demokratikus jogállamban elengedhetetlen annak mielőbbi tisztázása, hogyan fordulhatott elő, hogy a rendőrség feloszlatás helyett biztosította a gyanú szerint bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást megvalósító, valamint mások jogainak és szabadságának sérelmével járó rendezvényt.

Répássy Róbert indoklásában hivatkozik Lendvai Ildikó MSZP-elnök április 19-i nyilatkozatára is, amelyben a szocialista politikus maga is a vizsgálat szükségessége mellett foglalt állást.

Kapcsolódó elemek