Megbukott, ezért távoznia kell a városvezetésnek
A Fidesz Székesfehérvári Szervezete közleményében felszólítja Warvasovszky Tihamért, Csapó Csillát, valamint Pénzes Mihályt, hogy oldja meg a vezetési válságot Székesfehérváron, és a város érdekében mondjon le tisztségéről.
Dátum: 2009-04-24 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132579
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:14:02.091013, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Székesfehérvár közgyűlése tegnapi ülésén szimpátiaszavazást tartott a polgármesterek és az alpolgármesterek személyéről - tájékoztat a Fidesz Székesfehérvári Szervezetének közleménye.
Mint rámutatnak, az eredmény önmagáért beszél, a városvezetés egyetlen tagja sem kapott bizalmat. A 33 fős testületből Warvasovszky Tihamért, az MSZP polgármesterét 8 képviselő, az MSZP jelenlegi városi vezetése által állítólag kizárt Pénzes Mihály alpolgármestert 7 képviselő, Csapó Csilla SZDSZ-es alpolgármestert pedig 5 képviselő támogatta csak - olvasható a közleményben.
"A városi közgyűlés ezzel a döntésével politikai értelemben egyértelműen megvonta a bizalmat a szocialista polgármestertől, valamint az alpolgármesterektől. A Fidesz ezért felszólítja Warvasovszky Tihamért, Csapó Csillát, valamint Pénzes Mihályt, hogy oldja meg a vezetési válságot Székesfehérváron, és a város érdekében mondjon le tisztségéről! Mára ugyanis egyértelművé vált, hogy nem képesek a városvezetői tevékenység elvégzésére" - szögezik le a közleményben.