Borsodban ajánlószelvényeket vásárolt az SZDSZ?
Dátum: 2009-04-24 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132596
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:14:07.946649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Választási csalás gyanúja merült fel Borsod megyében. A rendőrség eddig négy személyt hallgatott ki. Szendrő település szegénytelepén ugyanis legalább száz, európai parlamenti választásokra készült ajánlószelvényt vásároltak egyenként 500 forint értékű étkezési utalványért.
A rendőrség azt nem árulta el, hogy melyik párt aktivistái vettek részt a bűncselekményben. A hírTV úgy tudja: a szabad demokraták emberei követték el a vesztegetést, amely a törvény szerint akár három év börtönbüntetéssel is sújtható.