Kinevezték az alpári kormányszóvivőt - a Fidesz reagálása
Dátum: 2009-04-24 16:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:14:08.640075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Örülni kéne, hogy lyuk van a fenekükön - mondta az újdonsült kormányszóvivő, Szollár Domokos, amikor korábbi cégénél a munkavállalók a jogaikért küzdöttek. Azt is hozzátette, hogy "le van petézve" a munkahelyüket, megélhetésüket féltő dolgozók követelésein.
A senki által semmire meg nem választott MSZP-SZDSZ-kormány tehát sikeresen kiválasztotta azt az embert kormányszóvivőnek, aki a leginkább megjeleníti a magyar családokat, a vállalkozásokat semmibe vevő szocialista mentalitást. A minősíthetetlen stílusú Szollár kinevezése bizonyíték arra, hogy a minden eddiginél brutálisabb megszorító csomagot kidolgozó MSZP és az illegitim miniszterelnök nemcsak durván megsarcolja, de mélységesen le is nézi az embereket.
Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője