Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rogán Antal volt a győri Fidelitas vendége

A Fidelitas Győri Szervezete immáron 5. alkalommal rendezte meg közéleti beszélgetős estjét, melynek vendége Rogán Antal országgyűlési képviselő, Budapest V. kerületének fideszes polgármestere volt. A műsort Radnóti Ákos elnök és Fekete Dávid alelnök vezette.


Dátum: 2009-04-24 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132606
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:14:11.267541, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rogán Antal elmondta, hogy örömmel emlékszik vissza országos Fidelitas-elnöki tevékenységére, melynek legfontosabb eredménye a szervezetépítés volt. A politikus kifejtette, hogy igyekszik egyensúlyt teremteni az országgyűlési képviselőség és a polgármesterség között, mindkettőt szívesen végzi. Nem ért egyet azokkal a véleményekkel sem, hogy ne lehessen a két funkciót egyszerre elvállalni, hiszen számtalan nemzetközi példa is mutatja, hogy igen is lehet, sőt új dimenziókat adva mindkét feladatnak lehet sikeresen végezni a tevékenységet. Véleménye szerint a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben a politikai vezetőknek is meg kellene fontolniuk a juttatásaik egy részéről való lemondást, ezzel is szolidaritást vállalva a megszorítások által érintett emberekkel.

Rogán szerint a politikában az egyik legfontosabb tényező a célok megfogalmazása, az azok elérését segítő intézkedések megtétele. S míg az V. kerület vezetése által sok cél megvalósítása kezdődött el (pl. sétálóutca-felújítások), addig az ország ill. Budapest vezetése nem rendelkezik célokkal, s így Magyarország sajnos agóniába süllyedt.

A Bajnai-kormány -mely magát szakértőinek titulálja, ám tulajdonképpen MSZP-kormányról van szó- pedig csak megszorításokat kíván életbe léptetni, ám azok nem hordják magában a kilábalás esélyét. Az új kormány ugyanis nem az ország túlélését segíti elő, hanem saját ill. az MSZP politikusainak túlélését igyekszik biztosítani a következő egy évre.

Az est folyamán a jelenlevő több mint 100 néző azt is megtudhatta, hogy Rogán a sok munka mellett igyekszik minél több időt szánni feleségére és nemrég született kisfiára.

A video megnézhető a www.hircity.hu oldalon.

Kapcsolódó elemek