Atrocitás érte a Fidesz aktivistáit
Ma kezdte el a Fidesz helyi szervezete Kispesten az erópai uniós és a Három Csapás törvényjavaslat kampányát. Már az első napon atrocitás érte a Fidesz aktivistáit.
Dátum: 2009-04-24 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132608
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:14:11.998022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Pofán verlek benneteket, ha nem takarodtok ki a házból": ezekkel a szavakkal fogadta a fideszes aktivistákat egy kispesti lakos - tájékoztatta a fidesz.hu-t Bakos Imre, a kispesti Fidesz alelnöke.
Mint elmondta, a kisebbik fia is az önkéntesek között volt, politikus apjától ő kért segítségért.
Hozzátette: mikor a helyszínre siettek, a feldühödött lakó tovább kiabált, és csak a jelenlétük segítségével tudták az aktivisták elvégezni munkájukat.