Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A jól felkészültségtől a hármas válságig

Öt évvel az Európai Unió széles körű kelet-európai bővítése után, ma démonokkal küzd Magyarország - írja a La Libre Belgique című belga napilap.


Dátum: 2009-04-26 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:14:23.790099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2004. május elsejei bővítés évfordulójára emlékezve a mérsékelten konzervatív lap úgy vélte, hogy az ország, amely öt éve még "oly jól felkészültnek tűnt" az uniós csatlakozásra, ma hármas válságot: gazdasági, politikai és társadalmi krízist él meg. A miniszterelnök távozott, a gazdaság összeomlóban - foglalta össze a közelmúlt jelenségeit a cikk, amelyet Christine Dupré különtudósító jegyzett.

A terjedelmes, riportszerű írás a csatlakozás előtti helyzetet úgy mutatta be, hogy a nyolcvanas évek nyugodt reformjai nyomán az ország kilépett a kommunizmusból, gazdasága megnyílt a világ felé, a politikai elitben nem lehetett az unióval szemben kétkedőket találni. Külön említette, hogy a kisebbségi tanácsok - köztük a romáké - konzultációs jogot nyertek, amellyel befolyásolni tudják a politikai döntéseket.

A mai helyzetből a tudósítás a gazdasági válság jelenségeit, a romák elleni támadásokat, illetve a társadalmi feszültséget emelte ki.

Dupré úgy vélte, hogy az általános elégedetlenség nyertese logikusan az ellenzék, a Fidesz kell, hogy legyen. A cikk a jövő kérdéseként állította be, hogy Bajnai Gordon kormánya kitart-e jövő tavaszig.

Kapcsolódó elemek