Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A fiatal diplomásai megtartásáért küzd Hódmezővásárhely

Nem foglalkoztatják tovább a nyugdíj mellett dolgozókat Hódmezővásárhelyen. Erre a polgármester utasította az önkormányzati intézmények vezetőit. Az intézkedés 300 nyugdíjast érint. Lázár János ezzel azt szeretné elérni, hogy a település megtartsa a fiatal diplomás szakembereit.


Dátum: 2009-04-26 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:14:25.750064, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jelenleg 300 nyugdíjast foglalkoztatnak a városban. Legtöbb közülük tanár, de vannak szakipari, pénzügyi, szociális és egészségügyi területen dolgozó nyugdíjasok is. Őket folyamatosan leépítik.

Lázár János, polgármester azt mondta, az eddigi rendszer igazságtalan volt, mert amíg a nyugdíjas kapott a nyugdíj mellett fizetést is, a fiatal pályakezdő nem tudott megélni. Ezt a rendszert szeretné a városban igazságosabbá tenni. Ahogy fogalmazott: olyan várost szeretnének, ahol a fiataloknak nemcsak születni, hanem élni is érdemes. Tehát lesz munkahelyük, tudnak családot, otthont teremteni. Nagyon fontos, hogy a városnak a helymegtartó képességét erősíteni tudják, de ehhez munkát kell biztosítani - mondta Lázár János.

A város döntése szerint csak azok a nyugdíjasok dolgozhatnak tovább, akiknek a helyét nem tudják másik, fiatalabb szakemberrel pótolni.

Kapcsolódó elemek