Önkéntesek szépítik a Gellért-hegyet
Több környezetvédő szervezet összefogott, hogy a Föld napja alkalmából vasárnap megtisztítsák a szeméttől a fővárosi Gellért-hegyet és a Citadellát.
Dátum: 2009-04-26 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132651
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:14:26.415454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A meredek sziklákon a kötéltechnikában jártas Új Akropolisz Egyesület körülbelül 20-30 tagja "nagytakarít" majd, a túraútvonalakon egyebek mellett a Greenpeace és a tehetségkutató Sense Magazin csaknem 70-80 aktivistája gyűjti majd a szemetet - mondta el Szabó Laura, a magazin alapító-főszerkesztője.
Szabó Laura azt is elmondta: az Akropolisz Egyesület már hatodik éve, évente 3-4 alkalommal tisztítja meg a város nehezen megközelíthető sziklás részeit. Mindezt önszorgalomból, ingyen, mindenféle hírverés nélkül. A magazin most azért fordult a nyilvánossághoz, mert szeretnék, ha minél többen csatlakoznának a "nagytakarítási" akcióhoz. Már csak azért is, mert terveik között szerepel egyebek mellett a Városliget és a rakpartok megtisztítása is.