Keller: A túlzott szakértelmem volt a baj
Dátum: 2009-04-27 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:14:34.536608, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Megsértődött, hogy sajátjai eltávolították az államtitkári székéből, immár sokadszor?
- A politikában nem lehet megsértődni. Nyilván van bennem némi csalódottság, különösen azért, mert épp a Népszabadság online kiadásából tudtam meg, hogy Katona Tamás kapja meg az általam betöltött posztot. Több szempontból sem volt túlságosan logikus ez a lépés, mert Katona Tamás azt a kincstárat vezette eddig, ahol például a költségvetési gazdálkodási rendszer tizenkétmilliárdos, uniós forrásból megvalósuló nagyprojektjét hajtjuk éppen végre, tehát a kincstárra most óriási feladat hárul. Nem kellettem ebbe a kormányba, ennyi.
- Talán túl politikus volt egy "szakértői" kabinetbe.
- Éppen fordítva, talán az volt a baj velünk, hogy túlzott erővel képviseltük a szakértői véleményeket. Közgazdászok könnyen mondhatnak úgy számokat, ha nem kötik őket a makropálya korlátai.