Börtönlakó után egy állambiztonságis képviselheti a budapestieket - a Fidesz reagálása
Dátum: 2009-04-27 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132676
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:14:35.290351, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jellemző, hogy a szocialisták az előzetes letartóztatásban lévő polgármesterük után most egy volt kommunista állambiztonságis személyében látják biztosítottnak a fővárosi emberek érdekeinek képviseletét. Ez az alkotmányosság szellemiségének ismételt semmibe vételéről tanúskodik. Miközben a szocialisták brutális megszorításokat hajtanak végre, egyre szemtelenebbül visszaélve hatalmukkal még mélységesen le is nézik a magyar embereket.
Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője