Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Távfűtés-korszerűsítési program Hódmezővásárhelyen

Mintegy 20 százalékos megtakarítás érhető el annak a távfűtés-korszerűsítési programnak köszönhetően, amelyre 463 millió forintot fordít a hódmezővásárhelyi önkormányzat - közölte Lázár János fideszes polgármester hétfőn az alföldi városban.


Dátum: 2009-04-27 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:14:37.655512, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A város valamennyi távfűtést használó lakásában önkormányzati forrásból modernizálja a fűtési rendszert, a fejlesztés a lakóknak nem kerül semmibe - mondta a politikus sajtótájékoztatóján. A program tavaly nyáron, a fűtési szezont megelőzően indult, és a hideg beállta előtt mintegy ezer háztartás esetében el is készült a fejlesztés, a fennmaradó 1.726 lakásban idén őszig végzik el a munkát - közölte a polgármester.

A beruházás során a lakásokba rádiós költségelosztókat szerelnek be, minden radiátort termosztatikus szeleppel látnak el - így szabályozhatóvá válik a fűtés -, s épületenként pontosan mérhetővé teszik a fölhasznált hőenergiát.

Az uniós és állami támogatás nélküli, teljes egészében saját forrásból megvalósuló beruházásba azért kezdett bele a város, mert az elmúlt időszakban nőtt az önkormányzati tulajdonú távfűtő cég kintlévősége, a lakóknak komoly gondot okozott a számlák kifizetése - mondta Lázár János.

A már felújított ezer lakásban a most lezárult fűtési szezonban közel 20 százalékkal csökkent a hőenergia-felhasználás, amely családonként mintegy 14 ezer forint megtakarítást jelent. A számítások alapján, amennyiben a fennmaradó lakásokban is befejeződik a korszerűsítés, a távfűtésre évente összesen 200-250 millió forintot fordító családok teljes megtakarítása a 40 millió forintot is elérheti - mondta a politikus.

Kapcsolódó elemek