Draskovics is felelős
Az igazságügyi miniszter személyes felelősségét hangsúlyozta Lázár János azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt időszak romák ellen elkövetett gyilkosságai máig felderítetlenek.
Dátum: 2009-04-27 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:14:42.487516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés rendészeti bizottságának fideszes elnöke Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszternek arra a hétfői napirend előtt tett kijelentésére reagált, ami szerint a rendőrség kézre fogja keríteni a romák elleni támadások tetteseit.
"Ha valaki felelős ebben a Házban azért, hogy ezek a valóban vérlázító gyilkosságok megtorolásra kerüljenek, az pontosan ön" - mondta a politikus.
Mint elmondta, az igazságügyi és rendészeti tárca vezetőjének 2007 óta joga és lehetősége van arra, hogy az alkotmánnyal és a rendőrségi törvénnyel összhangban eseti ügyre kiterjedő utasítást adjon a rendőrségnek.
Lázár szerint Draskovics ezt a budavári neonáci felvonulással kapcsolatban is elmulasztotta, hiszen nem adott utasítást, hogy a demonstrációt, ha az mások jogait vagy szabadságát sérti, a rendőrség feloszlassa.
A képviselő azt mondta, hogy a magyar kormány jelenleg képtelen garantálni a magyar adófizetők és a tisztességes jogkövetők biztonságát.
Ezzel kapcsolatban a politikus Kállai Ernő kisebbségi ombudsmant idézte, aki szerint sem a cigányoknak, sem másoknak a magyar állam jelen pillanatban nem tudja garantálni a védelem jogát.
"Ezzel az alaptétellel kellene először elszámolni, hogy önök mit tesznek ennek érdekében" - fogalmazott Lázár János arra emlékeztetve, hogy a Btk. szigorítására és a rendőrség támogatására vonatkozó fideszes javaslatokat a kormányoldal egyaránt lesöpörte.