Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Bajnai-kormány is családellenes politikát folytat

Önök rendíthetetlen kitartással évek óta folytatják családellenes politikájukat olyannyira, hogy legfrissebb tervük szerint még 2012-ben is a mostani válságért akarják a kisgyerekes családokat büntetni - szögezte le interpellációjában Zsigó Róbert.


Dátum: 2009-04-27 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132708
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:14:46.403958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A Bajnai-kormány is családellenes politikát folytat (Zsigó Róbert)

A fideszes politikus szerint a kormánypártok következetesek, és nagyfokú előrelátásra vall, hogy a születésszám csökkenését még a távolabbi jövőben is igyekeznek előmozdítani.

A képviselő elmondta: a kormány azt sem tartja kívánatosnak, hogy a gyerekek hároméves korukig otthon nevelkedjenek, mert szerintük nem kívánatos az az érzelmi fejlődés, ami a majdani fiatal, felnőtt későbbi érzelmi kiegyensúlyozottságát, sikeres társadalmi beilleszkedését, családszeretetét megalapozza. Bíznak abban, hogy a társadalom is megérti, hogy a gyerekvállalás nem nemzeti és népesedéspolitikai kérdés, hanem nyűg - tette hozzá.

"És hogy más medret adjanak a dolgok menetének, Önök évek óta bölcsődék, óvodák tömegét hozták létre, az önkormányzatokat pedig oly erővel támogatták, különösen a szegényebbeket, hogy sehol nem okoz gondot egy bölcsődés gyerekért mintegy évi 1,2 millió forint, egy iskolás gyerekért 650 ezer forint kipengetése. Minden jelentkező gyereket fölvesznek az intézményekbe, így egyetlen szülőnek nem fő a feje, hogy hová tegye a gyerekét, ha dolgozni menne. További eredményként könyvelhetik el, hogy munkahelyek tömegét hozták létre, és a részmunkaidős foglalkoztatás arányát is növelték, így nem marad állás nélkül egyetlen anyuka se, ha dolgozni akar. És a helyzet még javulni fog. Csak az a kismama lesz munkanélküli, aki dolgozni nem akar, de a foglalkoztatás mai rendkívül magas mértéke mellett nem is okoz gondot, hogy gyed, gyes helyett kifizessék nekik a munkanélküli segélyt, ami a gyed, gyes modern formája lesz" - jegyezte meg ironikusan Zsigó Róbert.

A képviselő a miniszterelnököt idézte: "egy meredeken felfelé ívelő fejlődési szakasz első harmadánál tartunk." Mi van abban az esetben, hogyha Ön téved? Ha mindez nem igaz? - kérdezte a fideszes honatya.

Meglehet, hogy Önnek a libatartókkal ellentétben nem fő a feje, miből fog holnap vagy a nyugdíjas éveiben megélni. Az Ön és az Önhöz hasonlók ügye tehát rendben van. Csak nyugtasson meg: mi van a többi 10 millió lakossal? Kérem, mondjon 1, azaz egy számottevő intézkedést az Ön esetleg növekvő adózási hajlandóságán kívül, ami a gyermekvállalási kedvet és ezzel a társadalombiztosítási kassza bevételének növekedését és szolgálja - kérte a miniszterelnököt Zsigó Róbert.

Hercog László munkaügyi miniszter válasza szerint Magyarországon a családtámogatásokra fordított költségvetési kiadások aránya a bruttó nemzeti össztermékhez képest a skandináv országok szintjén mozog. A családok támogatását a kormány kiemelt fontosságúnak tartja - hangoztatta a miniszter.

Önöknek mindenről ugyanaz jut az eszébe: hogyan lehet az emberektől elvenni még több pénzt. Az Önök tervei leginkább azokat fogják sújtani, akik a legtöbbet teszik ezért az országért - szögezte le viszontválaszában Zsigó Róbert.

A fideszes képviselő nem fogadta el a miniszteri választ, de a parlament többsége igen.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4319, 'source_type': 'media', 'source_id': 2917, 'target_type': 'article', 'target_id': 89528, 'relation_type': 'describes'}