Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington figyeli az erdélyi restitúciót

Az erdélyi egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának romániai késlekedése aggasztja az Egyesült Államok kormányzatát - áll a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) a Magyar Nemzethez eljuttatott közleményében.


Dátum: 2003-04-14 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:49.539092, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Randy Bell, az amerikai külügyminisztérium restitúciós ügyekért felelős nagykövete Washingtonban fogadta Antal Jánost, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület külügyi osztályvezetőjét, aki az erdélyi magyar történelmi egyházak érdekének képviseletében amerikai tárgyalássorozaton vesz részt. A Magyar Emberi Jogok Alapítvány szervezésében létrejött találkozón Antal ismertette washingtoni partnereivel a romániai restitúció körüli helyzetet, különös tekintettel arra, hogy közel másfél hónappal a visszaigénylési kérések leadása után az egyházak semmilyen visszajelzést nem kaptak az illetékes bukaresti bizottságtól, így a tulajdonképpeni visszaszolgáltatás megmagyarázhatatlan okok miatt tovább késlekedik.

Hámos László, a HHRF elnöke azt kérte az amerikai restitúciós nagykövettől, hogy támogassa az érdekelt felek részvételével működő csoport felállítását. Az amerikai és a román kormány, az érdekelt romániai egyházak, az egyesült államokbeli testvéregyházak, civil szervezetek küldötteit tömörítő szervezet feladata a restitúciós folyamat ellenőrzése lenne. Hangsúlyozta, erre azért van szükség, mert éreztetni kell a bukaresti kormánnyal, hogy a világ szeme rajtuk van, s azonnal el kell kezdeni az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatását.

Randy Bell egyetértett a helyzet tarthatatlanságával, és tájékoztatta a magyar küldöttséget, hogy az általa vezetett iroda állandó kapcsolatban van a bukaresti amerikai nagykövetséggel és a román kormánnyal. Nehezményezte, hogy a restitúciós törvény és annak végrehajtási utasításai lehetőséget adnak az érintett helyi hatóságoknak az ügyintézéshez szükséges okmányok kiadásának megtagadásával a visszaszolgáltatás késleltetésére és akadályozására. A sajtóközlemény szerint Bell elmondta: Mircea Geoana román külügyminsztertől legutolsó washingtoni látogatása alkalmával határozottabb, elkötelezettebb hozzáállást kért a restitúció ügyében.

Pataky István, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek