Szolnok minden játszóterét újjáépíti
Elkezdődött, s a tervek szerint 2010-ben fejeződik be az az egyedülálló játszótér-építési program, mely során Szolnok városa valamennyi játszóparkját újjáépítik vagy felújítják, illetve bekerítik. A több mint 400 millió forintos fejlesztés 51 játszóteret érint városszerte.
Dátum: 2009-04-27 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:14:47.412673, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Szolnok városa folyamatosan épül, szépül - beszélt a programról Szalay Ferenc polgármester. - Természetes, hogy a jövőnk szempontjából rendkívül fontosak a gyerekek, akiknek biztonságos, korszerű játékokat építünk.
Szolnok városa teljes egészében saját forrásokból építi a parkokat, melyek nagy sikert aratnak az érintettek körében. Az esztétikus, uniós követelményekhez igazodó parkokban ráadásul még dohányozni is tilos - köszönhetően az önkormányzat februárban elfogadott, márciusban életbe lépő rendeletének.
- Amennyiben a parkokban sikeres lesz, egyéb közterületekre is kiterjesztjük a dohányzási tilalmat. A célunk egy élhető, egészséges levegőjű város létrehozása, ennek keretében építünk új tereket, alakítottunk ki új főteret.