Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nincs bizalom Székesfehérvár jelenlegi vezetői iránt

Május 6-ig felfüggeszti a napi ülésezést Székesfehérvár közgyűlése - erről a testület hétfői ülésén döntöttek a képviselők.


Dátum: 2009-04-28 07:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:14:50.928156, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Múlt csütörtökön Cser-Palkovics András (Fidesz), a polgári frakció vezetője javasolta a közgyűlésnek, hogy amíg nem oldódnak meg a bizalmi és hatáskört érintő kérdések, s fennáll a bizalmi válság, minden reggel rövid közgyűlésen döntsenek a képviselők a stratégiai kérdésekről.

A polgári frakció a napi ülésezés felfüggesztésével időt akar adni a város polgármesterének és alpolgármestereinek a múlt csütörtöki szimpátiaszavazásból adódó helyzet átgondolására - mondta el a közgyűlést követően az MTI-nek, Vargha Tamás tanácsnok, a polgári frakció képviselője.

A város közgyűlése múlt heti ülésén a többségét alkotó polgári frakcióval együttműködő Válasz nevű civil szervezet képviselőjének javaslatára szimpátiaszavazást tartott, annak felmérésére, hogy milyen a városvezetés támogatottsága. A titkos szavazás eredménye szerint Warvasovszky Tihamér, akit 2006-ban az MSZP és az SZDSZ támogatásával választottak polgármesterré, továbbá Csapó Csilla (SZDSZ) és Pénzes Mihály (MSZP) alpolgármesterek nem élvezik a közgyűlési többség bizalmát, Viniczai Tibor (MDF) alpolgármesternél viszont többségben voltak az igen szavazatok.

Ez azt jelenti, hogy a polgármestertől és a két alpolgármestertől a közgyűlés megvonta a bizalmat - jelentette ki Vargha Tamás. Mint mondta, a bizalmi válság megoldására a polgári frakciónak több javaslata van. Az egyik, hogy a polgármester, illetve az alpolgármesterek mondjanak le. Amennyiben az utóbbiak erre nem hajlandóak, a polgármester szólítsa fel őket lemondásra. Ha "mindenki marad a helyén", a polgári frakció elvárja, hogy az érdemi, operatív munka érdekében a városvezető határozza meg az alpolgármesterek konkrét munkakörét és feladatait.

Kapcsolódó elemek