Szilvásy többet keres új posztján
Dátum: 2009-04-28 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132725
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:14:51.968330, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szilvásy György 1,4 millió forintot keres új posztján. A titkosszolgálatokat felügyelő miniszterként idei vagyonnyilatkozata szerint kevesebbet, 1 296 300 ezer forintot keresett havonta.
A kormányváltás után Szilvásy György nem sokáig maradt munka nélkül, múlt hétfőn már kezdett is az állami vagyonkezelőnél. Az MNV szóvivője korábban azt nyilatkozta: azért nem írtak ki nyilvános pályázatot a humánpolitikai főigazgatói posztra, mert a korábbi vezető személyes okokból távozni kényszerült, és a poszt betöltésére gyorsan alkalmas személyt kellett találni. Hogy miképp esett a választás a volt titokminiszterre, arról nem tudott a szóvivő beszámolni.