ÁSZ: eredményes volt a Postabank konszolidációja
Keller László által nyilvánosságra hozott Kormányzati Ellenőrzési Hivatal(KEHI) jelentéstervezetével szemben az Állami Számvevőszék jelentése leszögezi: eredményes volt a Postabank állami konszolidációja.
Dátum: 2003-04-14 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9332
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:50.175517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eredményes volt a Postabank állami konszolidációja - a Népszabadság információi szerint erre a következtetésre jutott az Állami Számvevőszék. Az ellenőrzés összegzése szerint a pénzintézet rendbetétele 174,5 milliárd forintot emésztett fel, ám ezt a terhet a Reorg-Apport egyelőre eladatlan eszközeinek értékesítése még könnyebbé teheti.
Rendőrök, bankárok és politikusok egyaránt kíváncsiak arra, milyen megállapításra jutott a Postabank konszolidációját ellenőrző Állami Számvevőszék (ÁSZ).
-A magyar államnak a bank konszolidációjához kapcsolódóan 2002. december végéig 174,5 milliárd forint kiadása volt, amelyből a bank 150,6 milliárd forinttal, a Reorg-Apport Rt. 23,9 milliárd forinttal részesedett - mutatja be a számla végösszegét az ÁSZ-jelentés első bekezdése. Az állami kiadások nem teljesen azonosak a tranzakció költségvetési hatásával, mivel a Reorg-Apport Rt. még nem értékesítette minden postabankos eszközét, ezek eladása tehát még módosíthat a végső szaldón.
A jelentés második szakaszát az ÁSZ a "tisztító tranzakciók" minősítésének szentelte. E szerint a bank teljesítette a Pénzügyminisztériummal (PM) kötött konszolidációs megállapodást, a konszolidáció eredményes volt, és helyreállt a pénzintézet megbízható, szabályszerű működése. A Postabank a megtisztítását követő két évben tevékenységét összesen 0,5 milliárd forint nyereséggel zárta úgy, hogy közben - eleget téve a PM-mel kötött megállapodásának - 1,4 milliárd forintot a költségvetés javára is befizetett.
A számvevőszéknél alapos elemzést készítettek a bank átszervezéséről és a Princz Gábort követő vezetők tevékenységéről. Úgy látják: az átszervezésben két, egymástól élesen elkülöníthető trend érvényesült.
A számvevők szerint a Postabanknál 1998-tól 2001 áprilisáig tudatos szervezetfejlesztést, stabil vezetést tapasztaltak az elemzők (ekkoriban Auth Henrik volt a vezérigazgató), ám ezt követően a vezetők gyakori cserélődése, a Postával való együttműködés szorosabbá válása miatt romlottak a gazdálkodási feltételek, nőtt a működésben rejlő kockázat.
A rendőrség az utóbbi hetekben fogalmazta meg Princz Gábor, a pénzintézet korábbi elnök-vezérigazgatója elleni vádjait. Ezzel egy időben került elő a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) 2000-ben készített jelentéstervezete, amely "túlkonszolidáltnak" minősítette a Postabankot, azaz végső fokon indokolatlanul soknak tartotta a bank "megtisztítására" fordított summát.
Az ÁSZ a Kehi jelentése előtt és után is foglalkozott a bank, illetve a konszolidáció kérdéseivel: 1999-es vizsgálata a Princz Gábor vezette pénzintézet gazdálkodását mutatta be, 2001-ben elkészült jelentése pedig a bank kétes portfólióját kezelő egyik vállalkozás, a Reorg-Apport Rt. tevékenységéről adott képet. A legfrissebb, nyilvánosságra még nem hozott ÁSZ-jelentés az első, amely alkalmas lehet a pénzintézet teljes konszolidációjának minősítésére, hiszen egységes szerkezetben tartalmazza a bank, a Reorg-Apport és a másik követeléskezelő cég, a Workout Kft. munkájának értékelését.
A vezetés változása dacára az alkalmazotti kör viszonylag stabil maradt: a bank 2002-ben több mint kétezer embernek adott munkát, s dolgozói felének postabanki munkaviszonya 1998 előtt kezdődött. A Princz Gábor-féle vezetésnek felrótt szabályozatlanságokat az új menedzsment felszámolta - a számvevők szerint kissé átesve a ló túlsó oldalára. Míg 1999 előtt összesen száz ügyrendi és vezérigazgatói szabályzat készült, 1999 és 2002 augusztusa között csaknem négyszer ennyi, 350-400 darab. A jelentés ehhez hozzáteszi: ez a nagy mennyiség már a kezelhetőséget, a szabályzatok felhasználását is nehezíti.
Az ÁSZ vizsgálata részben eredményesnek tartja a Workout Kft. tevékenységét. Ez - a bank tulajdonában álló - az e célra létrehozott társaság 1998 szilveszterén 10,9 milliárd forintért vásárolt követeléseket a Postabanktól, ám működése tervezett végnapján, 2000. december 31-én még öt eladatlan befektetése volt. A Workout Kft. három év alatt öszszesen 3,1 milliárd forint veszteséget halmozott fel, így nem teljesült az alapítói elvárás, hogy tevékenységével csökkentse a bank korábbi veszteségeit - írják a számvevők. Ugyanakkor azt is megjegyzik: a kft.-t a társasági törvényben előírt legkisebb tőkével hozták létre, amely az értékesítés megkezdéséig még a működési költségekre sem volt elég.
Sikeresen birkózott meg a rábízott javak értékesítésével a Reorg-Apport Rt., így tulajdonosa, az ÁPV Rt. 2001 decemberében kezdeményezte a társaság megszüntetését, végelszámolását. Az ÁSZ 2001-es vizsgálatát követően azonban kiderült: a Princz Gábor által 1998 nyarán beszerzett úgynevezett spanyol ingatlanportfólióval kapcsolatban álló 12 követelés és 11 befektetés eladását több per is nehezíti, ezért az ÁPV Rt. visszavonta a Reorg-Apport megszüntetéséről hozott döntését. A konszolidáció végösszege így csak a bírósági eljárások befejeződése után állapítható meg.
Népszabadság - fidesz.hu