Nem jutnak el időben a gazdákhoz a támogatások
A válság kezelése nem megfelelő módon történik, a mezőgazdaság tekintetében is pr-kormányzás folyik - húzta alá napirend előtti felszólalásában Jakab István.
Dátum: 2009-04-28 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132744
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:14:58.384537, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jakab István arról is beszélt, hogy a mezőgazdaságban előállított termékek döntő hányada kevés hozzáadott értéket tartalmaz. A kormánynak nincs olyan programja, amely képes lenne a magasabb feldolgozottságú termékek exportját megvalósítani - szögezte le a politikus.
A Magosz elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a fejlesztési források, elsősorban a területalapú támogatások, nem jutnak el időben a gazdákhoz. Ebben az ügyben a parlament mezőgazdasági bizottsága meghallgatja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnökét.