Szilvásy titokzatos juttatásai
Szilvásy György volt titkosszolgálati miniszter új, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél betöltött főigazgatói állásának eltitkolt javadalmazásairól beszélt keddi sajtótájékoztatóján Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Dátum: 2009-04-28 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:14:59.459153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes politikus szerint annak ellenére tették mindezt, hogy 2007-ben még törvény is született, amely határozottan megfogalmazta az állami vagyonnal gazdálkodó, közfeladatot ellátók javadalmazásainak kötelező nyilvánossá tételét.
Balsai István emlékeztetett Katona Tamás államtitkár közlésére, miszerint az említett törvény csak az első számú vezetőkre vonatkozik. Ilyenről nincs szó - fogalmazott a fideszes képviselő -, és idézett az említett törvényből.
Azzal, hogy nem kaphattunk felvilágosítást Szilvásy alkalmazásának körülményeiről - mondta Balsai -, Katona félrevezette a nyilvánosságot. A fideszes képviselő rámutatott: a rövid hírek szerint annyi már tudható, hogy 1,5 millió körüli a bukott miniszter fizetése a hozzátartozó prémiummal együtt. Mint mondta: megengedhetetlen az a packázás, amit a kötelezően nyilvános adatok körül csinálnak.