Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP külföldi cégeknek árusítaná ki a vízvagyont

A nemzeti stratégiai vagyon egyik legértékesebb részének - az európai szinten is kiemelkedő magyar vízvagyonnak - a kiárusítására készül a kormány - jelentette ki Fónagy János a hírTV-nek.


Dátum: 2009-04-28 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132762
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:15:04.454907, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki pártszövetség tiltakozik a Nemzeti Vagyonkezelő Tanács azon döntése ellen, hogy az Észak-Magyarországi Regionális Vízmű kezelésébe kerüljön a Dunamenti és a Tiszamenti Regionális Vízművek. Mivel egy állami cég leányvállalatának magánkézbe adását már nem tiltja a törvény, a Fidesz-KDNP szerint a vízművek privatizálását készíti elő a kormány. Ez két-két és félmillió embert és több mint hétszáz települést érint.

- Az MSZP-kormány - hívják akárhogy a miniszterelnökét - nem adta föl azt a szándékát, hogy az ivóvizet külföldi vállatok kezébe eladja. Ráadásul olyan cégeknek, akik a saját országukban túlnyomórészt állami tulajdonban vannak - mondta Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Kapcsolódó elemek