Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz-delegáció Spanyolországban

Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője és Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke három napos hivatalos látogatást tesz Spanyolországban, a Valenciai Autonóm Tartományban - közölte a Fidesz.


Dátum: 2009-04-28 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:15:04.816996, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Amint az a párt sajtóosztályának közleményében olvasható, a tartomány az Európai Unió legsikeresebb régiója az uniós források lehívása tekintetében, így az itt szerzett tapasztalatok rendkívül fontosak Magyarország számára is.

A közlemény szerint a fideszes politikusok találkoztak Juan Cotino tartományi kormányzó-helyettessel, Tabid Serrával, a Néppárt tartományi pártigazgatójával és Enrique Perezzel, a tartomány fejlesztési intézetének főigazgatójával.

A találkozókon elhangzott, hogy a tartományi kormányzat a beruházások előrehozatalával és a hitelezés felgyorsításával segít a vállalkozásoknak a válság leküzdésében és a munkanélküliség megelőzésében. Elhangzott, hogy Európában a polgári kormányok valósították és valósítják meg azokat a nagyberuházásokat, amelyek megalapozzák a nemzetgazdaságok növekedését - hangsúlyozza a Fidesz sajtóosztálya.

Kapcsolódó elemek