A vidék ellen szavaztak a kormánypárti képviselők
Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága hétfői ülésén elutasította az európai uniós közvetlen mezőgazdasági támogatások nemzeti kiegészítéséről szóló országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott módosító indítványokat.
Dátum: 2003-04-14 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:50.833473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenzéki képviselők által megfogalmazott javaslatokat a kormánypártiak - a kabinet álláspontjával egyezően - azzal utasították el, hogy a módosító indítványok nem kapcsolódnak szorosan a tárgyalt napirendi ponthoz.
A határozati javaslat arról szól, hogy a parlament előírja a kormánynak: a költségvetésből biztosítsa az uniós közvetlen mezőgazdasági támogatások 30 százalékos hazai kiegészítését.
A kormánypárti képviselők többek között elutasították azt a javaslatot, hogy a 30 százalékos, nemzeti forrásból adható támogatást teljes egészében a nemzeti költségvetés terhére folyósítsák.
Elvetették azokat az ellenzéki módosító javaslatokat is, amelyek kezdeményezik: a kormány dolgozzon ki koncepciót és biztosítson költségvetési forrást a hazai baromfi- és sertéságazat aktuális termelési és pénzügyi problémáinak megoldására.
A kormánypártiak nem támogatták azt az indítványt sem, amelyben felkérték volna a kormányt arra, hogy hozzon azonnali intézkedéseket az idei tél fagykárainak enyhítésére.
Nem értettek egyet azzal az ellenzéki módosító indítvánnyal sem, hogy az Országgyűlés kérje fel a kormányt, nyújtson be javaslatot a 2003-ban újra növekvő borhamisítás visszaszorítására.
MTI - fidesz.hu