Pécs akkor lesz sikeres, ha a város a változásra szavaz
Páva Zsolttal és a pécsiekkel szeretne együttműködni Kósa Lajos. Debrecen polgármestere azt mondta: az MSZP megpróbált ellentétet szítani Pécs és Debrecen között, de ez nem sikerült neki. Debrecen sikeres, mert a város vezetése össze tudott fogni az ott élőkkel. Pécs is sikeres lehet, ha az itt élők is úgy akarják és változtatnak. Pécsnek akkor van esélye, ha a múlt helyett a jövőt, vagyis egy új városvezetést választanak, ha megvédik városukat - mondta Debrecen polgármestere.
Dátum: 2009-04-28 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:15:07.270995, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pécs kitűnő adottságokkal rendelkező, nagyszerű város. Ezért nem Pécset vagy az itt élőket kell megváltoztatni, hanem az önkormányzatot, a város vezetését - jelentette ki Kósa Lajos, aki szerint nem a pécsiek tehetnek arról, ahol ma a város tart.
Kósa Lajos szerint Pécsnek és Debrecennek közösek az érdekei. Debrecen és Pécs több más magyarországi nagyvárossal versenyzett az Európa Kulturális Fővárosa 2010 címért. A pályázatot Pécs városa nyerte. A döntés erősen vitatható körülmények között született, emiatt azonban senki sem a pécsieket bírálta, hanem a szocialista kormányt. Ma mindenki azért szorít, hogy Pécs Magyarországot képviselve ebben a programban sikeres legyen, ezért Debrecen felajánlja a segítségét Pécsnek és Páva Zsoltnak - hangsúlyozta Kósa Lajos.
Kijelentette: elsősorban városfejlesztési és városirányítási kérdésekről egyeztettek Páva Zsolttal, mert számos jól működő debreceni ötletet lehet beépíteni a pécsi városvezetésbe és városfejlesztésbe. Debrecen ma egy jókedvű, folyamatosan fejlődő, gyarapodó, dinamikus város. Nem azért, mert én találtam fel a lyukat a csövön, hanem mert mi képesek voltunk valóban együtt dolgozni, együtt gondolkodni a debreceniekkel, az ottani vállalkozókkal és a lakossággal is - mondta Kósa. A pécsieknek is ugyanezt javaslom: olyan embert válasszanak vezetőjüknek, aki közülük való, közülük jön, itt élt és éli a mindennapjait, és képes a valódi együttgondolkodásra a város érdekében. A múltat, az elmúlt 11 évet jól ismerik, megtapasztalták a pécsiek, így talán könnyebb lesz most a jövőt választani - tette hozzá.
"Új szemlélet kell, hogy kikerüljön Pécs a gödörből"
Páva Zsolt megköszönte Kósa Lajos tanácsait. Azt mondta, a legfontosabbnak a nyílt és őszinte városvezetést tartja, mert Pécsnek új irányra van szüksége, ehhez azonban végleg le kell számolni a múlttal. "Titkolózások, mutyizások, pillanatnyi politikai és személyes gazdasági érdekek határozták meg eddig Pécs működését, ezért tart ma ott a városunk, ahol" - mondta. "Mi a nyílt, őszinte párbeszédben, a pécsiekkel közös munkában és a tettekben hiszünk, ezt fogjuk gyakorolni" - tette hozzá.
A pécsieknek elegük van az ígérgetésekből, a "most még nem, de majd néhány év múlva" típusú szövegből. Most kell változtatnunk, most kell megállítani a várost a lecsúszásban. Nem véletlenül hoztunk - és hozunk még - a városba szociális boltot, ahol az emberek akár 50 százalékkal olcsóbban tudnak vásárolni - hangsúlyozta Páva. Nem véletlenül egyeztettem olyan cégekkel, amelyek egy év alatt rendbe tudnák rakni a város katasztrofális útjait, képesek kijavítani az összes úthibát 4-5 speciális géppel, amelyek kis túlzással annyiba kerülnek, mint mondjuk a városházi "tanácsnokok és feb-tagok" fizetése.
Nem véletlenül gyűjtöttünk több tízmillió forintot a gyermekklinikának, nem véletlenül egyeztettem Grazban közös gyáregységekről, nem véletlenül vonnám be a pécsieket az Európa Kulturális Fővárosa sikeressé tételébe, hogy mindenki a sajátjának érezhesse ezt a kiemelkedő programot, és nem véletlenül vagyunk napi kapcsolatban számos civil szervezettel - magyarázta Páva Zsolt. Hangsúlyozta: biztos abban, hogy Pécs egy új városvezetéssel, új szemlélettel képes kikerülni a gödörből, amelybe a szocialisták kormányozták, és újra élhető, sikeres város lehet.