Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pályázati pénzből fejlesztenek Szigetszentmiklóson

Hamarosan megkezdődhet a közvilágítás fejlesztése és az ivóvízhálózat kiépítése Szigetszentmiklós közkedvelt, úgynevezett Bucka városrészében - közölte az MTI-vel kedden Szabó József (Fidesz), a település polgármestere.


Dátum: 2009-04-29 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:15:09.854128, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A több mint 7000 lakosú városrészből érkező panaszokra reagálva a polgármester elmondta: a 3,5 milliárdos "vizes beruházásokhoz" szükséges 15 százalékos önrész évek óta szerepel az önkormányzat költségvetésében. Hozzátette: a csatornázásra, a szennyvíztelep bővítésére, illetve a szilárd útburkolatra azonban még várni kell a fedezet nagy részét biztosító uniós pályázat második fordulójáig.

Szabó József szerint a zömmel a fővárosból kiköltözők által lakott Bucka városrészben a csatornázás hiánya miatt maradtak el a nagyobb beruházások, ám a tervek szerint 2010-ben elkezdődhet a munka. A város a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázatának első fordulójában több mint nettó 104 millió forintot nyert, és minden esély megvan arra, hogy a második forduló is sikerrel zárul. Az elnyert támogatásból és saját erőből a városrészben 41 kilométernyi csatornát fektetnek le és a jelenleg napi 2500 köbméteres kapacitású szennyvíz telepet 6000 köbméteres kapacitásúra bővítik.

Jól ismeri a helyiek panaszát, de az ott lakók türelmét kéri, mert csak a csatornázás elkészülte után válthatja fel a földutakat szilárd burkolatú út, mely a terület buszközlekedését is nagymértékben javítja majd - mondta.

Az önkormányzat fejlesztési stratégiájának fontos mérföldköve a városrészben nemrég átadott új óvoda, az új körforgalmi csomópont, a júniusra elkészülő új posta, illetve a szintén hamarosan megnyíló orvosi rendelő is - közölte Szabó József, megjegyezve: a beruházások is bizonyítják, hogy a 6,7 milliárdos költségvetésű Szigetszentmiklós a szigorú gazdálkodási szabályok ellenére is tud és akar gyarapodni.

Kapcsolódó elemek