Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ajkán elkeseredettek az emberek

Az ajkai polgároknál "tetten érhető" az elégedetlenség, elkeseredettség és fenyegetettség - mondta Stolár Mihály, a Fidesz ajkai elnöke kedden az MTI-nek.


Dátum: 2009-04-29 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:15:10.608167, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A helyi Fidesz-vezető Schwartz Bélának, Ajka polgármesterének, városi MSZP-elnöknek sajtótájékoztatóján tett azon kijelentésére reagált, miszerint "az ajkai választók kiütötték" a szombati helyi népszavazáson a Fideszt.

Stolár Mihály ajkai Fidesz-elnök szerint a polgármester a népszavazás előtti csütörtökön a városi televízióban felszólította a lakosságot, hogy "maradjon távol a szombati népszavazástól", ami szerinte "demokráciában meglehetősen furcsa".

Ugyancsak csütörtökön terjesztettek egy olyan szórólapot, amelyen a népszavazástól való távolmaradásra hívtak fel, s azt civil szervezetek, sportegyesületek vezetői és közalkalmazottak írták alá, akik "valamilyen függőségi viszonyban vannak a város polgármesterétől" - mondta a Fidesz helyi vezetője.

Megjegyezte: "a városi költségvetésből szervezeteik, egyesületeik részesülnek". Stolár Mihály szerint őt "többen szóban megkeresték és jelezték, hogy ezt nekik alá kell írniuk", mert bizonytalannak látják az idei támogatást.

Az ellenzéki politikus szerint a polgármester folyamatosan késleltette a helyi népszavazás kiírását, így például az aláírásgyűjtő íveket nem hitelesítették, erre bíróságnak kellett kötelezni a jegyzőt, majd a 9 ezer aláírás hitelesítésének időtartamát hosszabbították meg.

Meglehetősen távol került a kezdeményezés és a népszavazás időpontja, mostanra kicsit "elaludt a tűz" - vélekedett Stolár Mihály, megjegyezve, hogy közben az önkormányzat értékesítette az Avar Kft.-t. Szerettük volna, ha a népszavazás megelőzheti az eladást, de éppen azért hosszabbították meg a 9 ezer aláírás hitelesítését, hogy meghozhassák ezt a döntést, és azzal érvelhessenek, okafogyottá vált a referendum - mondta a helyi Fidesz-vezető.

Szerinte nem látnak garanciát arra, hogy ne tűzzék napirendre bármikor a Primer Kft. eladását is - hiszen tavaly a baloldali többségű képviselő-testület már meghirdette eladásra ezt a kft.-t is, de az aláírásgyűjtés miatt visszavonták -, míg a népszavazás öt évre kötelező érvénnyel biztosította volna a cég kizárólagos önkormányzati tulajdonát.

Stolár Mihály rámutatott: a helyi Fidesz senkit sem vádolt korrupcióval, hanem ő tett bejelentést a városi rendőrkapitányságon arra vonatkozóan, hogy az ajkai hulladék-lerakóba Zalából és Sárvárról szállított szemét esetleg mérgező lehet, illetőleg feltűnően olcsó áron szállíthatja azt egy cég a lakossági díjtételhez képest. Egyébként a rendőrségi vizsgálat folyamatban is van, a várostól a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya vette át az eljárást, nemrég pedig áttették az ügy kivizsgálását a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra - mondta a Fidesz ajkai elnöke.

Kapcsolódó elemek