Varsóban tartják az Európai Néppárt választási kongresszusát
Varsóban rendezik meg szerdán és csütörtökön, a júniusi európai parlamenti választásokra történő felkészülés jegyében a konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt kongresszusát.
Dátum: 2009-04-29 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132785
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:15:12.491607, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A plenáris ülésen José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke mond beszédet, őt követi Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke, majd felszólalnak a meghívott állam- és kormányfők, így a lengyel, a német, a francia, a holland, a görög miniszterelnök, az osztrák alkancellár és a román elnök.
Az Európai Néppárthoz tartozó ellenzéki tagpártok vezetői sorában ugyancsak az első napi plenáris ülésen kap szót Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke.