Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EP-választás az utolsó lehetőség

Az európai parlamenti választás az utolsó eszköz a választók kezében annak kifejezésére, hogy előrehozott választásokat akarnak, mondta Áder János, a Fidesz alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: egy nagyarányú ellenzéki győzelem jelentős változásokat indíthat el az MSZP-ben is.


Dátum: 2009-04-29 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:15:13.563873, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sosem hívta Áder János bizalmi szavazásnak az európai parlamenti voksolást. Ő azt szokta mondani, hogy minden ilyen választásnak lehet a mandátumok elosztásán túl más politikai következménye, hozadéka is. Erre példa az öt évvel ezelőtti EP-választás, hiszen ott a Fidesz egyedül több szavazatot kapott, mint a másik három parlamenti párt együttvéve, és ennek következtében Medgyessy Péternek mennie kellett, pedig a választás előtt azt hallottuk, hogy semmi belpolitikai következménye nem lesz - mondta a Fidesz és az Országgyűlés alelnöke, a párt EP-képviselőjelöltje az InfoRádió Aréna című műsorában.

Hogy Bajnai Gordon is távozik-e az EP-választások után, azt a politikus nem tudja, de - mint fogalmazott - ez a választópolgárok kezében az utolsó alkotmányos eszköz, amivel az előrehozott választásokat kikényszeríthetik. Ugyanis egy nagyarányú Fidesz-győzelemnek az EP-választásokon lehetnek belpolitikai konzekvenciái - vélekedett a stúdió vendége.

Nem attól lesz más a helyzet, hogy azt egy fideszes politikus értelmezi, elemzi. A kormány viszont légüres térbe kerülhet, amit látni fognak külföldön is, itthon is, hogy nincs politikai támogatottsága a kormánynak. Az MSZP-frakción belül pedig elindulhat a felelősség keresése és a helyezkedés, mivel mindenki szeretne biztos listás helyet kapni a következő országos választásokon. Ennek következtében pedig születhetnek olyan döntések, amelyeket most nem is tudunk elgondolni - vázolta fel Áder János.

Kapcsolódó elemek