Nemzeti összefogással lehet sikeres a pécsi EKF-program
Kósa Lajos szerint a kormány hátat fordított a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programnak, ezért azt csak nemzeti összefogás viheti sikerre. Debrecen fideszes polgármestere keddi pécsi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, az EKF sikere nemcsak Pécs, hanem egész Magyarország érdeke.
Dátum: 2009-04-29 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132793
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:15:15.417186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Amit a kormány vállalt, abból nem lesz semmi. A pályáztatás idején még külön keretet ígért a megvalósítására, de a regionális operatív program terhére biztosítja a finanszírozást. A Nagy Kiállítótér anyagi okok miatt nem épül meg, a Pécsig vezető M6-os autópálya nem készül el a rendezvénysorozat kezdetére, az ígért vasúti korszerűsítés pedig elmarad" - mondta a politikus.
Úgy vélte: mivel az EKF sikere nemcsak Pécs, hanem egész Magyarország érdeke, a nagyvárosoknak össze kellene fogniuk és ennek részeként akár leghíresebb, "nemzetközileg jegyzett" programjaikkal részt vehetnének a rendezvénysorozatban.
Kósa Lajos ilyen rendezvénynek nevezte a miskolci operafesztivált, a debreceni katonazenekari fesztivált és a Bartók-kórusversenyt, a Szegedi Szabadtéri Játékokat, valamint a Mezzo fesztivált, melyek döntői, gálái Pécsre jöhetnének.
"Ezek európai érdeklődésre is számot tartó, szervezés alatt álló produkciók. Ha Pécs 2010-re hasonló, a nemzetközi figyelmet magára, illetve Magyarországra irányító rendezvényeket szeretne, elkésett, mert azok előkészületei hosszabb időt vesznek igénybe, mint amennyi 2010-ig a rendelkezésre áll" - mutatott rá.
Megjegyezte: mindezt nem tartaná szükségesnek, ha látná az előkészített pécsi programok és a szerződtetett művészek listáját, s úgy tűnne, hogy "január másodikán felbőg a motor és minden megy előre". Azt mondta: felelősséget érez az EKF iránt, s nem szeretné, ha a rendezvénysorozat kínálta lehetőséget elszalasztanák.
Kósa Lajos sajtótájékoztatóján Páva Zsoltot, a Fidesz-KDNP pécsi polgármesterjelöltjét ajánlotta a választók figyelmébe, mert megítélése szerint ő képes az EKF sikeréhez szükséges összefogás megteremtésére.
Debrecen polgármestere szólt arról is, hogy a kulturális főváros program mellett Debrecen, Szeged és Pécs jövőbeni esetleges egészségügyi együttműködéséről is tárgyalt Páva Zsolttal.
Elmondta: a három nagyváros gyógyító intézményeire, tudásbázisára építve, megfelelő infrastrukturális fejlesztésekkel, egyes betegségekre koncentrálva olyan egészségügyi szolgáltatásokat lehetne nyújtani külföldiek számára, melyek komoly bevételt jelenthetnek a városoknak és intézményeiknek egyaránt. Hozzátette, hogy ehhez a kórházak, klinikák korszerűsítésén túl elengedhetetlen a könnyű megközelíthetőség biztosítása, azaz a közúti és légi közlekedés fejlesztése is.