A következő év feladata: lehessen mindenki a csatlakozás nyertese
Áder János Medgyessy Péter napirend előtti felszólalása kapcsán a Parlamentben elmondta: amikor értékeljük a népszavazás eseményeit, akkor valóban a köszöneté az első szó. A Fidesz - Magyar Polgári Párt frakcióvezetője megköszönte minden magyar polgár erőfeszítését.
Dátum: 2003-04-14 14:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9336
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:51.492874, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rámutatott: az 1990 óta eltelt időszakban minden magyar polgár hozzájárult ahhoz, hogy a csatlakozás 1000 milliárd forintokban mérhető árát megfizesse: azok is, akik szombaton elmentek szavazni, azok is, akik nem, s azok is, akik igennel szavaztak, és azok is, akik nemmel szavaztak.
Mégis, kicsinyes, napi belpolitikai csatározásokra használják a népszavazás körülményeit. Míg Kovács László alig több mint egy évvel ezelőtt azt hangoztatta, hogy a polgári kormány nem ért el egyedi elbírálást - majd 2002 végén a Koppenhágai csúcs után ünnepeltette magát.
Áder János rámutatott: sajnálatos, hogy politikai haszonszerzésre használják a népszavazást, mivel Kovács László és Lendvai Ildikó az igen-szavazók kisajátításával próbálkozott. Azt mondták: "mi el tudtuk hozni azt a több mint 3 millió igennel szavazót, akit vártunk." Áder János leszögezte, őt és családtagjait, sok ismerősét nem Kovács László vagy Lendvai Ildikó vitte el szavazni.
Valóban történelmi tett az, hogy az Európai Unió tagjai leszünk- mutatott rá Áder János -, ám ez nem az MSZP érdeme, a Fidesz mellett MDF, de valószínűleg az SZDSZ is tiltakozna ez ellen, s sokat tettek a csatlakozásért civil szervezetek és a történelmi egyházak is.
A most következő egy esztendőben azért kell dolgozni, hogy mindenki a csatlakozás nyertese lehessen, mert, mint Áder János elmondta, a magyaroknak nyerniük kell.
fidesz.hu