Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Válságban az építőipar és a lakáspiac

A kormány nem csökkenti, hanem fokozza a válságot - szögezte le Mádi László közleményében.


Dátum: 2009-04-29 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132805
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:15:19.912273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az építőipar évek óta tartó mélyrepülése és a lakáspiac válsága közepette különösen riasztó, hogy a szocialista kormány július elsejétől minden érdemleges lakáspiaci támogatási eszközt felszámol - mutatott rá Mádi László közleményében.

Mint a Fidesz szakpolitikusa kiemelte: a brutális MSZP-csomag többek között leállítja a "szocpolt", ami a nehezebb helyzetű családok számára létfontosságú volt, megszűnik a forinthitelek támogatása, így újra az életveszélyes devizahitelek felé tolódik a hitelfelvételi érdeklődés. A panelprogram elbírálásának immár fél éves késedelme a lakásfelújítások tervszerűségét és elérhetőségét számolja fel.

Hozzátette: ehhez még hozzáadódik a közeljövőben tervezett áfaemelés, mely tovább fokozza az egyébként is ijesztő mértékű lánctartozást, és akár több tízezerrel növelheti a munkanélküliek számát.

A kormány nem csökkenti, hanem fokozza a válságot - szögezte le Mádi László, majd hozzátette: az építőiparban a kormány által gerjesztett válság immár kezelhetetlen méreteket ölt.

Kapcsolódó elemek