Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország eltáncolta a pénzét


Dátum: 2009-04-30 09:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:15:31.956829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A világgazdasági krízis nélkül is belefulladtunk volna saját válságunkba - mondta Palócz Éva az ELTE társadalomtudományi karán szerdán megrendezett szakmai fórumon. Két közgazdász és egy szociálpolitikus foglalkozott a gazdasági válsággal és annak magyarországi hatásaival. A szakértők szerint már most fel kell készülni arra, hogy mit teszünk, amikor el fog fogyni az IMF-hitel. A globalizáció terjed, pedig nem szeretjük.

Ami most nálunk történik, az olyan, mintha az egyetemi képzésből kettes alával kiengedett hallgatók vezetnék az országot - mondta Adamik Mária szociálpolitikus, az ELTE társadalomtudományi karának oktatója a kar hallgatói által szervezett Társadalomtudományi piknik Lakner Zoltán politológus által vezetett kerekasztal-beszélgetésén. Erre némileg rímeltek Palócz Évának, a Kopint-Tárki vezérigazgatójának, a Reformszövetség szakmai programja egyik kidolgozójának a szavai; szerinte a jelenlegi problémáink nagyobb részének hazai oka van, és csak kisebb részben a nemzetközi hatások eredménye. Ha nem tört volna ki a világgazdasági válság, Magyarország akkor is egyre mélyebbre süllyedt volna saját válságában, mondta.

Kapcsolódó elemek