Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Panelfelújítás: Kaposvár hét hónapja vár a tárca döntésére

Kaposváron folytatnák a panelfelújítást, ám az önkormányzat hét hónapja nem kap választ a minisztériumtól, noha a lakók és az önkormányzat vállalta a költségek rájuk eső kétharmadát, és a kaposvári vállalkozók is "startra készen állnak" - mondta a polgármester csütörtökön a városházán tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-04-30 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:15:37.150560, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mivel a múlt év szeptember 28-án az Önkormányzati Minisztériumhoz továbbított pályázatukkal kapcsolatosan még a közelmúltban sem tudtak választ adni a döntés időpontját illetően, ezért most Bajnai Gordon miniszterelnöktől kér tájékoztatást arról, hogy mikor várható előrelépés - mondta Szita Károly (Fidesz).

A polgármester emlékeztetett arra, hogy Kaposvár 2001-ben, az országban elsőként csatlakozott a panel-felújítási programhoz, és azóta négymilliárd forintból 6.593 lakást újítottak fel.

Az idén a város az eddigi legnagyobb panel-felújítási programra készül: 2,4 milliárd forintból 2.711 lakást szeretnének felújítani - közölte Szita Károly, hozzátéve: több mint tíz kaposvári vállalkozó várja a megbízást, ám a minisztérium döntéséig nem kezdhetik el a munkát.

A polgármester szerint sürgős lenne mielőbb elkezdeni a munkát, hiszen ezzel egészrészt több száz kaposvárinak tudna munkát adni az építőipar, másrészt a lakóknak a következő télen már kevesebbet kellene fizetniük a fűtésre.

Kapcsolódó elemek