A kormány Brüsszel érdekeit képviseli Magyarországon
A kormány nem a magyar gazdák érdekeit képviseli Brüsszelben, hanem Brüsszel globalista érdekeit képviseli idehaza, s ez láthatóan tönkretette a magyar mezőgazdaságot - reagált Font Sándor, a Fidesz szakpolitikusa az agrárminiszter csütörtöki sajtótájékoztatójára.
Dátum: 2009-04-30 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:15:40.631937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter budapesti tájékoztatóján azt mondta, a magyar mezőgazdaság az ország uniós tagságának egyik nyertes ágazata. Megállapítását azzal támasztotta alá, hogy az agrárium több mint kétszeres forrásból gazdálkodik jelenleg, mint tette az uniós tagságot megelőzően.
A fideszes Font Sándor a tárcavezető szavaira reagálva az MTI-vel közölte: úgy tűnik, mintha Gráf József egy másik bolygóról érkezett volna, és teljesen tájékozatlanul adott volna ki győzelmi jelentést az elmúlt öt év időszakáról.
A képviselő kifejtette: a miniszter olyan sikerről beszélt, amelyet egyedül a magyar gazdálkodók és a magyar lakosok nem éreznek. Lehet, hogy vannak ilyen sikerek, de legfeljebb azok számára, akik kormánypártiként részt vettek a magyar agrárium nagyüzemeinek utolsó privatizációs hullámában - fogalmazott.
Véleménye szerint azoknak a tőkés nagybirtokrendszereknek a tulajdonosait lehet még sikeresnek nevezni, akik a Magyarországnak járó mintegy 340 milliárd forint földalapú támogatásnak a 60 százalékát kapják. Ez - mint folytatta - alig ötezer vállalkozást jelent, a támogatás maradék 40 százalékát viszont körülbelül 195 ezer gazdálkodói egység között kell felosztani.
Az ellenzéki szakpolitikus úgy vélte, a magyar agrárvezetés egyáltalán nem használta ki az Európai Unióhoz való csatlakozással járó lehetőségeket. Szerinte nemhogy a régi tagországok gazdálkodóit próbálta volna utolérni Magyarország, hanem "elvesztettük pozíciónkat a velünk együtt csatlakozó országok" gazdáival szemben is.
Mint fogalmazott, a mezőgazdaság jelenleg nem siker-, hanem kudarcágazat. "Ha kizárólag a gazdákat kérdeznénk meg, hogy érdemes volt-e az unióhoz csatlakozni, akkor 90 százalék feletti lenne az a válasz, hogy nem volt érdemes (...), mert csak tönkrementünk" - mondta Font Sándor, hozzáfűzve, hogy ehhez a tönkremenetelhez a kormány adta a legnagyobb lökést.